Mi a baj a mezőgazdasággal?

Baj éppen nincs vele, csak éppen talán a mezőgazdaság az utolsó, ami az eszünkbe jutna a közösségi médiával kapcsolatban, több okból is. De miért „tökéletesen atipikus” eset az agrárium?

Nos, a mezőgazdaság különleges szektor, sajátos vonásai vannak, amelyek megnehezítik a gazdálkodást.

•            A mezőgazdasági termelés (ellentétben az ipari termeléssel vagy a szolgáltatásokkal) természeti környezetben folyik, így ki van téve a környezeti tényezőknek (ilyenek pl. a napfény- és talajviszonyok, a hőmérséklet alakulása, a csapadékkal való ellátottság, stb.). Ebből adódik, hogy a várható termékmennyiség kevésbé precízen tervezhető, mint mondjuk az ipar esetében – és ez bizonytalanságot szül.

•           A mezőgazdaság sajátossága, hogy a termelési folyamat nagyon sok időt vesz igénybe – hisz minimum hónapokba telik, míg az elvetett magból kikel a növény, majd termést hoz, az megérik és betakarítható (szőlő, gyümölcsös esetén természetesen többéves folyamat, míg az ültetvény termőre fordul). Ebből adódóan a befektetések megtérülése a mezőgazdaságban hosszabb, mint más szektorokban.

•           A mezőgazdaságban mind a munkaerőt, mind a termőföldet immobilitás jellemzi: míg egy gépsort viszonylag egyszerűen át lehet telepíteni egyik országból a másikba, ugyanezt a termőfölddel lehetetlen megtenni – és egy saját birtokkal rendelkező mezőgazdasági termelő is rendkívül nehezen mozdul egyik helyről a másikra. Emiatt a helyhez kötöttség miatt a mezőgazdaság sokkal inkább életforma, mint egyszerű foglalkozás.

Tegyük hozzá, hogy a fenti jellegzetességek ellenére ugyanakkor a mezőgazdaság egyértelműen a B2B szektorba sorolandó – mind az inputanyagok (vetőmag, műtrágya, mezőgazdasági gépek, növényvédő szerek, állati takarmány, stb.) gyártói/forgalmazói, mind maguk a megtermelt javakat árutőzsdén vagy viszonteladóknak értékesítő termelők szempontjából.  (A saját fogyasztásra termelő hobbikertészekkel, illetve a közvetlenül a zöldségpiacon árusító kistermelőkkel most nem foglalkozunk – maradunk a nagyobb birtokon gazdálkodó „professzionális” termelőknél.)

Tévhitek, sztereotípiák és egyéb hülyeségek

Külső szemlélő számára (és valljuk be, az agrárszakembereket és a mezőgazdasági termelőket leszámítva mindenki külső szemlélő, leginkább mi, kis- és nagyvárosi, urbanizált nethuszárok) az agráriumhoz tévhitek és sztereotípiák egész sora kapcsolódik:

•           A mezőgazdaság „nem egy high-tech iparág”: csak a földet kell túrni, ahhoz meg kell ásó, kapa, legfeljebb még egy traktor és kész – a tehén meg csak legel magától, és ebből lesz a tej meg a hús.

•           A városi közhiedelem szerint a vidéki gazdálkodó azonos a „paraszttal”, amely kategóriába, tévesen, besorolásra kerül az egyszerű – nem feltétlenül IQ-bajnok – fizikai idénymunkáson túl a mezőgazdasági termelési folyamat minden egyéb szereplője is, mint például az agrármérnök, az agrárközgazdász, az alapos ismeretekkel és tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági vállalkozó, stb.

•           Ha azt mondjuk, mezőgazdasági termelő, legtöbbször egy sztereotíp „Józsi bácsi” jelenik meg lelki szemeink előtt, aki kalapban, gumicsizmában, és a jófajta házipálinkának köszönhetően általában mindig egy kicsit pityókásan küzd az elemekkel a megélhetésért.

No de miért hülyeség mindez?

 Ahhoz, hogy valaki komolyabban (tehát nem háztáji/kiskerti szinten) tudjon a mezőgazdasággal foglalkozni, nagyon mély és sokrétű szakértelem és tapasztalat szükséges – ez nemritkán több diplomát jelent, és itt nem büfészakon szerzett diplomákról van szó. Itt érdemes még megemlíteni a más termelőkből, szakértőkből, szaktanácsadókból álló komoly kapcsolati háló szükségességét is.

A mezőgazdaságban igen komoly pénzek forognak kockán:

•           Egy hektár termőföld ára 500 ezer-1 millió forint (és ez még mindig csak töredéke a nyugat-európai termőföldáraknak) – 50-100 hektár alatt pedig neki sem érdemes állni a szántóföldi növénytermesztésnek, mert egyszerűen nem éri meg.
• Egy valamirevaló traktor újonnan úgy 10 milliónál kezdődik, kiegészítők (pl. talajművelő, vető-, permetező-, bálázó gépek) nélkül – utóbbiak nélkül gyakorlatilag semmire se megy a gazda, viszont velük együtt simán megduplázódhat a traktor ára.
• Egy hektáron, 6 tonnás termésátlaggal és 50 ezer forintos tonnánkénti terményárral számolva, kb. 300 ezer forint értékű kukorica termelhető meg évente – ez egy közepes méretű, 100 hektáros birtokon is 30 milliós bevétel.

A fentiek fényében talán nem meglepetés, hogy a mezőgazdaságot is elérte a high-tech: egyre gyakoribb például a GPS segítségével végzett szántás, vetés és növényvédelem; megjelentek a programozott öntözőrendszerek és a számítógéppel vezérelt műtrágyázás is.

(Személyes élmény: néhány éve történt, hogy egy elegáns szállodában, vállalati rendezvényen vettem részt, ahol megjelent egy huszonéves, jóképű, jólöltözött, kigyúrt, zselézett hajú srác a barátnőjével. Amolyan sztárbróker arcnak néztem, és, gondoltam, na, ezek alaposan eltévedtek – de mint kiderült, a srác összesen kb. 5000 hektáron gazdálkodik. Szóval a látszat néha valóban csal…)

„Józsi bácsi”, a szájbergyerek?

A fentieket olvasva talán már nem is ér minket akkora meglepetés, ha megnézzük  a hazai mezőgazdasági termelők internet- és social media-használatát. Egy, a 100 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó mezőgazdasági termelők körében végzett kutatás a következőket állapította meg:

• Először is, a mezőgazdasági termelők körében meglepően magas az internethasználat: 92%-uk használja rendszeresen. Összehasonlításul, a hazai internet-penetráció a felnőtt (15-69 év közötti) lakosság körében 60%-os, tehát elmondhatjuk, hogy a mezőgazdasági termelők az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben használják az internetet.
• Fontos azt is leszögezni, hogy egyáltalán nem csak magáncélú internethasználatról beszélünk, hiszen a termelők 82%-a (ezen belül a 40 év alattiak 97%-a és még a 60 év felettiek 65%-a is!) üzleti célra is használja az internetet – hiszen naprakész információkra van szükség az inputanyagokkal, a várható időjárással, a támogatásokkal vagy a terményárak alakulásával kapcsolatban.

Még érdekesebb a termelők social media-használata. Egy 2011-ben, mezőgazdasági döntéshozók körében végzett kutatás fő tanulságai a következők:

• Az ismertség (akár spontán, akár segített) területén nincsenek nagy meglepetések: az IWIW és a Facebook toronymagasan vezet, mellettük az Agroinform.com fóruma a legismertebb közösségimédia-csatorna.
• A használat, érthető okokból, meglehetősen élesen kettéválik privát és üzleti célú használatra – a magáncélú használat terén fej fej mellett vezet az IWIW és a Facebook, míg az üzleti-szakmai célú használatban egyértelműen az Agroinform.com fóruma vezet.
• Ami a szakmai használat konkrét céljait illeti, azok között legfontosabb az eszmecsere a többi gazdálkodóval, a tapasztalatok megosztása, az információszerzés új termékekről és eljárásokról, vagy segítségkérés szakmai problémák megoldásához.
• Bár az internetes fórumot sokan temetik, mint ódivatú közösségimédia-csatornát, a hazai mezőgazdasági termelők körében talán ez a legnépszerűbb: az Agroinform.com fóruma az elmúlt évek során több ezer fős aktív szakmai közösséget hozott létre, amely az utóbbi időben már nemcsak online, hanem offline is létezik, rendszeres fórumtalálkozók formájában.

Vigyázó szemetek…

Végül, vessük vigyázó szemünket egy pillanatra nyugat felé – hisz ez esetben is onnan látszik a jövő.

A komolyabb cégek körében a profi és gyakran frissített céges Facebook-oldal már csak a minimum, akár globális, akár helyi szinten. A YouTube-csatorna és a Twitteren való jelenlét szintén  alapkövetelmény. A nagyobb cégek a jövőre gondolva már a Google+-on is megvetették a lábukat.

Persze az ilyen szintű közösségi médiás jelenlétnek megvan a maga hátránya: a Monsanto pl. a legkülönbözőbb helyeken kap hideget-meleget az őt támadó aktivistáktól - például itt.

Egyes országokban a cégek saját maguk alakítottak ki független(nek tűnő) online közösségi oldalakat egyes növénykultúrákra – máshol már létező, népszerű és valóban független mezőgazdasági témájú közösségi oldalakhoz csatlakoztak.

A jelentősebb agrárcégeknél már országok szintjén is külön csapat foglalkozik kizárólagosan a közösségi médiában való jelenléttel: van olyan nyugat-európai ország, ahol külön ember kezeli a cég Facebookon való megjelenését és van külön Twitter-felelős is. Több felsővezető ír saját blogot (ilyen például Mike Mack, a Syngenta CEO-ja) vagy tart fenn saját Twitter-csatornát – nyilván egész csapat segíti őket ebben, mert nagyon észnél kell lenniük, mit írnak le vagy osztanak meg másokkal. Egyre inkább jellemző az is, hogy a vállalatok már nemcsak a céges social mediában való megjelenést szabályozzák részletekbe menően, hanem az egyes munkatársak privát megnyilvánulásait is korlátozzák, amennyiben ezek a munkatársak nyilvánosan az adott cég dolgozóiként beazonosítható módon jelennek meg.

Láttuk, hogy a közösségi média még olyan, első látásra nem várt helyeken is megvetette a lábát, mint a mezőgazdaság – tehát nagyon valószínű, hogy a legtöbb B2B üzleti szereplő számára van benne fantázia. Ha ezt elfogadjuk, máris duzzadunk a tettvágytól, irány a közösségi média! No de hogyan fogjunk hozzá, ha úgy döntöttünk, hogy belevágunk? Erről fog szólni a következő poszt.